Zsinorpadlás

Kőhöz szokottak,

Maleterbe ragadtak,

Téglákban gondolkodók.

Matéria minden álom, vágy,

Lakásunk szarkofág, andezit,

Sehol egy kis rés, közöny falaz.

Bárcsak sugárnyaláb szúrná át kérges agyunk,

Fényt hozva, hogy élünk s vagyunk,

Lég ösvényén kapaszkodnánk égnek,

nem fedezne tető, mert ha jön felhő,

abból áldás hullana és nem verés.

Hit kéne és bizalom, de marad a vasbeton,

Tonnás teherautók zaja, légszennyezés

és munkagépek diesel szagú moraja.

Zarándokhely egy csehó, béklyó a meló,

Helyi ön-kent pofázza, mi a helyénvaló.

Nézek egy kis pókot, hogy csüng fonalán.

feketézik este, mégis boldogabb talán.

Mint a beat nemzedék a pillanatnak él,

Zsinór a padlása és bízik, remél.

Nem halmoz, nem túlél, van.