Egy csík két csík
Egy csík két csík száz csík,
repcsik száguldanak fejünk fölött,
Turbinák kaszabolják az eget,
Fontossági sorrendet érzed, itt alant?
ülnek rajtuk felhő arcok, suhannak sehová,
játszi könnyen szökkennek át kontinenseken,
kerozinnal skerázva egy kisbabát pelenkázva,
aki szerencsés csillagzat alatt nem beduinnak született.
csillanak s tűnnek szikrázó napfényben,
magasan, ahol ritka a levegő s a baj,
a szerelmekkel csak bíbelődnek, laptopjukról
lőve telitaláló emocsikat csíkjaikat is megelőzve.
bosszantóan hajlik a fassirton a műanyag kés.
ez a legnagyobb bosszúság és egy kis turbulencia,
megremeg a szárny de az úgy van megtervezve, hogy
a fő biztonság és sima a landolás.
Kondenzcsíkok zippzárak az égen,
Egy kis smink igazítás és ezer kilométer
ritikülben az egész világ, aranybuddha, ízek, reluxák, sarokkádak.
Alkalmi kalandokra kalibrált a nagyon sok érzékeny műszer.
Testhez simul a vállap, nem borostásak az állak
Egy csík két csík száz csík, repcsik suhannak gondjaink fülött,
Ó mennyi földhöz ragadt szegény kis ördög!
Szerencsére nem látszik sáros képük onnan.
Sárga retinájukba egy apró szilánk a gép,
A fokozhatatlan komfortfokozat búgása légy zümm,
Elérhetetlenül magasan, a kivátlságosok osztályrésze,
Istenek röpte a fizikát szembeköpte. Dörzsöld szemed.