Egy csík két csík

Egy csík két csík száz csík,

repcsik száguldanak fejünk  fölött,

Turbinák kaszabolják az eget,

Fontossági sorrendet  érzed, itt alant?

ülnek rajtuk felhő arcok, suhannak sehová,

 játszi könnyen szökkennek át kontinenseken,

kerozinnal skerázva egy kisbabát pelenkázva,

aki szerencsés csillagzat alatt nem beduinnak született.

csillanak s tűnnek szikrázó napfényben,

magasan, ahol ritka a levegő s a baj,

a szerelmekkel csak bíbelődnek, laptopjukról

lőve telitaláló emocsikat csíkjaikat is megelőzve.

bosszantóan hajlik a fassirton a műanyag kés.

ez a legnagyobb bosszúság és  egy kis turbulencia,

megremeg a szárny de az úgy van megtervezve, hogy

a fő biztonság és  sima a landolás.

Kondenzcsíkok zippzárak az égen,

Egy kis smink igazítás és ezer kilométer

ritikülben az  egész világ, aranybuddha, ízek, reluxák, sarokkádak.

Alkalmi kalandokra kalibrált  a nagyon sok érzékeny műszer.

Testhez simul a vállap, nem borostásak az állak

Egy csík két csík száz csík, repcsik suhannak gondjaink fülött,

Ó mennyi földhöz ragadt szegény kis ördög!

Szerencsére nem látszik sáros képük onnan.

Sárga retinájukba  egy apró szilánk a gép,

A fokozhatatlan komfortfokozat búgása légy zümm,

Elérhetetlenül magasan, a kivátlságosok osztályrésze,

Istenek röpte a fizikát szembeköpte. Dörzsöld szemed.