Csörgó nyál

Elemi erejű szenvedély feszíttette szét a kiságyat,

Rácsom volt az a bánat, amit a felett éreztem,

hogy Sarolta s köztem képernyő az akadály,

S előbb kezdett állni,

mint történt volna bármi

a korosztályra jellemző,

pedig nem voltam,

csak egy síró csecsemő.

Egyértelműen a comb, s az abból sugárzó

ellenállhatatlan csáberő szakított ki járókámból,

S egyéb domborulatokra utána lettem figyelmes,

Értem üvölt ez a lány,

Nem zavarja pelenkám,

Ő az én Saroltám,

Neme hatást gyakorol rám.

Nevét artikulálni nem tudtam, cumi helyett

Éjeket át érte sírtam, (mi a baj, hisz tiszta a pelus?)

Táncdalt üvőltő Sarolta legyen a dadus.

Tegye tisztába fantáziám,

Legyen ne csak dajkám,

Elöbb adja rám magát,

Kócolni akarom dús haját.

Rázta popóját, s én hozzá a nyálas csörgőt,

S hogy valami hiányzik neki, arról nyöszörgött,

Engem, a kitaszított dedet, magához hív!

Riszált, mint egy ívó nőstény hal,

S én őt akartam, de azonnal

Nem kell a tápom, mixem, salátám,

Dejszen ő az én izgató, buja Saroltám.

Combja közé szorítson, úgy ordítsa a képernyőről

táncdal ütemére világgá, megkapta amit akart

Kis csecsebecsém feledtette vele a bajt.

Né, itt ágaskodik rácsok közt érte,

Mint dühös darázs kaptárja előtt,

Csak bejutni akar ennyi is kész

döfni fog, ha nincs benne  méz.

Sarolta, veled hagytak a képernyő előtt egyedül,

Járni nem tudok, de vágyni igen, veszettül,

Gonosz lány, az összes nő ezután mostohám.