Csörgó nyál
Elemi erejű szenvedély feszíttette szét a kiságyat,
Rácsom volt az a bánat, amit a felett éreztem,
hogy Sarolta s köztem képernyő az akadály,
S előbb kezdett állni,
mint történt volna bármi
a korosztályra jellemző,
pedig nem voltam,
csak egy síró csecsemő.
Egyértelműen a comb, s az abból sugárzó
ellenállhatatlan csáberő szakított ki járókámból,
S egyéb domborulatokra utána lettem figyelmes,
Értem üvölt ez a lány,
Nem zavarja pelenkám,
Ő az én Saroltám,
Neme hatást gyakorol rám.
Nevét artikulálni nem tudtam, cumi helyett
Éjeket át érte sírtam, (mi a baj, hisz tiszta a pelus?)
Táncdalt üvőltő Sarolta legyen a dadus.
Tegye tisztába fantáziám,
Legyen ne csak dajkám,
Elöbb adja rám magát,
Kócolni akarom dús haját.
Rázta popóját, s én hozzá a nyálas csörgőt,
S hogy valami hiányzik neki, arról nyöszörgött,
Engem, a kitaszított dedet, magához hív!
Riszált, mint egy ívó nőstény hal,
S én őt akartam, de azonnal
Nem kell a tápom, mixem, salátám,
Dejszen ő az én izgató, buja Saroltám.
Combja közé szorítson, úgy ordítsa a képernyőről
táncdal ütemére világgá, megkapta amit akart
Kis csecsebecsém feledtette vele a bajt.
Né, itt ágaskodik rácsok közt érte,
Mint dühös darázs kaptárja előtt,
Csak bejutni akar ennyi is kész
döfni fog, ha nincs benne méz.
Sarolta, veled hagytak a képernyő előtt egyedül,
Járni nem tudok, de vágyni igen, veszettül,
Gonosz lány, az összes nő ezután mostohám.