Jack Kerék
Csomagtartón függőágy,
Előttem a kies nagyvilág,
Küllőkön napfény csillan,
Mámorító szabadság.
Mézeskenyér per száz kilométer
Nem több a fogyasztás,
Nagykanizsa felé jó hátszéllel,
Siófokon az első szusszanás.
Hej, de könnyen suhan a bringa,
Írigyelnék Dean Moriarty féle hobók
Kísér útszéli keresztek titka,
Sötét éjjel elrejt bonaméta bozót.
Konkrét cél nélkül,acél paripán,
Menni, menni az út kedvéért,
A szabad égbolt az én kajibám,
Taposni, képzelt szeretők kegyéért.
A csillagos ég s rajta a Göncöl
Zalai dombok közt paplanom
Csukott pilláimat pásztázza,
fényárban úszó, dübörgő kamion.
Vadőrök keltenek, hova rejtettem
Elő az elorzott nyulakat!
míg szenderegtem, ők üldöztek,
De itt se vagyok, már hajnal hasad.
Űznek a vágyak a messzeségbe
Nem parancsolnak, csak napszakok,
Kék kutak hűsítő hidegsége,
Mely inni ad, ha megszomjazok.
Kőszegen megállok, na merre?
Bécsnek vára pár száz kilométer.
Mégsem mehetek vissza Budapestre,
Megküzdök a szembeszéllel.
Hegyeshalmon át, már remeg a láb,
S meglátom végre a lakótelepeket,
Örömömben átölelném a Wien táblát,
De a Burgra nem vesztegetek perceket.
Hisz Bécs mellett, már ott a pipa
Rend kedvéért megnézek egy kirakatot,
Mint egy vérbeli, rutinos turista
Aztán a csábító fényeknek hátat fordítok.
Sopron felé küszködök a széllel,
Éjfélre érek a kongón üres főtérre
Kempingbe vágyom, bár ez szégyen,
Biztonságra, luxusra, emberségre.
De csak egy részeg tántorog,
Otthontalan, kivert, mint én,
Azt mondja üres a Tómalom
Savanyú a bora s tiszta kén.
Hulla fáradtan áldomás,
Hej, de mély az a pince.
Pár koccintás fejbe vág,
Nehéz felmászni a földszintre.
Én támogatom őt alulról,
aztán ő húz fel engem a létrán,
Ágyba bújunk távol asszonytól,
Báját ugyan ki pazarolná ránk?
Reggel, mikor ébredek,
A kéróban egyedül vagyok,
illa berek, eltűnt a krapek,
Tolom a bringát, hányni fogok..
Kiadom a tüzes hegyaljait,
Útszéli bokorba, ahogy kell
Föld issza be zamat anyagait
Félóra lábadozás, aztán útra, fel!
Egy fél liter kóla, sósmogyi,
Újult erővel taposom a pedált
Hosszú az út még Komáromig,
Hol egy kis szundítás kijár.
Lábatlan iparvidékén,
lep meg az éjjel, lámpátlan,
Sofőrök rántják kormányuk félre,
teszek rá, hogy szabálytalan.
Tulajdonképpen nem is tudom,
Mi vagyok, élő vagy halott,
Monoton tekerés szűkíti a tudatot,
S arra ébredek, hogy Dorog!
Ez több mint város, vonzáskörzet!
Ünnep, elő az utolsó Lottó szelet
S hajnali négy fele a holdfényben,
Táblán csillanó látomás: Budapest.
Kihalt Margitkörút, Moszkva tér,
Éjjeli csavargó, racsnija kerreg,
Nincs annál jobb, mikor hazaérsz,
S hihetetlen, hogy veled történt ez meg.
