Csozsogó léptek,

nem vezetnek sehova,

Vörhenyes arc,

zugban elmosódva,

Elárvult gyárakról,

a vöröscsillag lerúgva

most már nincs jelkép,

amelynek nevében,

fetreng e névtelen,

testének levében,

Húgyszaga szurony,

rohadt egy forradalom,

Engem zavar,

Orromat befogom.

Müzliért mentem

s ez ott a betonon,

végzi el helyben

s folyik felém

sárgán hízeleg,

és még meleg.

Nem kérek ebből,

Ne telepedj belém,

Budapest te csodás,

ki a faszom ez a rém?

Mely eszme nevében

okád ide én elém?

Nincs már zászlaja,

se jelszava, se öntudata

szemembe ez nem ember…

pedig az volt, egyszer, sőt…

Lerúgta a vöröscsillagot

A homlokzatról

mehetett volna,

most jöhetne nyugatról.

Hiltonba szivarral szájba

mesélne a forradalomról.

Hőstetteit fényezve,

szájízed szerint idézve,

S te keresnéd a kegyét,

és megkérnéd lánya kezét..

De maradt.

Ült Kádár alatt,

Élt rokkantnyugdíjból.

Maradt, nem szaladt.

Azért e szag.

S vére helyett e lé,

Feléd szivárog, ollé!

Lépd át, a kurvaannyát,

A többi nem tartozik rád:

Ez a sárga vértanúság,