Csozsogó léptek,
nem vezetnek sehova,
Vörhenyes arc,
zugban elmosódva,
Elárvult gyárakról,
a vöröscsillag lerúgva
most már nincs jelkép,
amelynek nevében,
fetreng e névtelen,
testének levében,
Húgyszaga szurony,
rohadt egy forradalom,
Engem zavar,
Orromat befogom.
Müzliért mentem
s ez ott a betonon,
végzi el helyben
s folyik felém
sárgán hízeleg,
és még meleg.
Nem kérek ebből,
Ne telepedj belém,
Budapest te csodás,
ki a faszom ez a rém?
Mely eszme nevében
okád ide én elém?
Nincs már zászlaja,
se jelszava, se öntudata
szemembe ez nem ember…
pedig az volt, egyszer, sőt…
Lerúgta a vöröscsillagot
A homlokzatról
mehetett volna,
most jöhetne nyugatról.
Hiltonba szivarral szájba
mesélne a forradalomról.
Hőstetteit fényezve,
szájízed szerint idézve,
S te keresnéd a kegyét,
és megkérnéd lánya kezét..
De maradt.
Ült Kádár alatt,
Élt rokkantnyugdíjból.
Maradt, nem szaladt.
Azért e szag.
S vére helyett e lé,
Feléd szivárog, ollé!
Lépd át, a kurvaannyát,
A többi nem tartozik rád:
Ez a sárga vértanúság,