Szerelem
Ősi kultusz áldozataként
Szúrós rostú kötélen vonszoltam eléd
Gűrcölve emelt kőszív istenem,
Úgy tájoltam, gigászi csigaemelők
Csikorgó csigolyájának árnyékában,
A horizontba harapó szemfogakkal,
A Zenitnek feszített vérző háttal,
Combjaimmal a Nadírt szorítva,
hogy szobrom márvány homlokán ragyogjon ezentúl felkelő Napod:
Beleöltem fénylő holdat, csillagot,
Meggörbítettem erő tereket.
De, minek?
Aki szerelmes, annak ősrobbanás
Minden egyes szívdobbanás,
Szemében a Tejút szálló por csupán
Szomja zátonyra futott hajó az
Ő ajkával szürcsölt kortyban,
Aki szerelemes beoldódni vágyik,
Egy kapun átlépni a Mindenségbe,
A vad ölelés erős lakat a pánton,
Ott senki többé be ne lépjen.
De hiába is annyi kapu, ahány ember,
Sokaknak csak ugyanaz az egy kell!
Vagyis a nagy Ő.
Számkivetett szerelem a gyötrelem:
Dörömbölsz a záródó zsilipen,
Látod, ahogy a nagy Ő hoszzú haja
Még utoljára igézően feléd libben és
Elnyeli a beteljesülő mámor,
Hiába vársz a csodára mától.
Egyetlen gyógyszered az idő, de
Vényköteles: a tevékenység kötelező:
Nézd a világ berendezett akvárium!
Az univerzum rugalmas gumiszoba!
Körzeti orvosi rendelőbe játszó sarok
A hétköznapok neked lettek kialakítva!
Ugye fasza?
Ideoda pattogó pinpong labda az a perc,
Az a mosoly, az elszalasztott csók.
Lemész a grundra, na ki játsszik ilyet?
S láss csodát körülőlötted sorba állnak
Az összetört szívek, s gurigáztok,
Labdáztok, egymás elől bújócskáztok.
S Isten gyengéden megsimogat,
Szereti Ő ha ilyen jó fiú vagy.
De hol van az a mámor, hogy kérdezd,
Mondd csak vagy te olyan bátor?
Csak ne Istentől kérjed és kinyitják azt a zsilipet:
De előbb rendelj ki még egy hubit.
Egymásba oldott bugyogó kotyvasz
rég kihűlt masszájává silányult a beteljesülés.
Materiális nyalóka, mimikri menny.
Használt papírzsepi galaxis, könny és genny.
S mi lehet az oka? a rökönyödés kérdez.
Nézd a táncoló meztelen polinézt!
A moszkitóként rajta rajzó ezer istent!
A pillanatba vetett horgony halál,
De aki tovább keres, ha mást nem is,
Értelmet, azt talál!
Klauzúra!
Belépek e nyomorba, s krétával
Írom 2,7 kelvin fokos kihűlt arcodra,
Megadva az örök tissztességet,
Már nem tudom, hogy egyáltalán
Szerettelek-e téged,
De fájna, ha nyomtalan nyelne
El a végzet.
epigrammám:
Egy rég kihűlt szerelem,
Felhőként fújt el a rohanás,
Csak egy borzongás,
Szakadó záporban menedék
Vizes kardigánod ázott
Rojtjaiban, ennyi voltál nekem.
Húsvéth szigeti kőarcok
Kísírt gyötrelme az óceán.
Valaha az ősidőkben
Forró love-ot lövellt ki,
Most hósapkával fedett
Régen kihűlt a vulkán.
Milyen nagy szavak ezek!
Lejárt a látogatás ideje, távozok,
És ahogy kell, direkt vissza nézek.
Öltönyöm alatt mégis, érzem, lávát vérzek!
A Kopaszi gáton az esti város
Fényében fürdőzve megállok.
A parti kövek közé sóváran szétmálló
Andezitet okád az éledő vulkán.
S az elkésett, egyszerű vallomás,
Amit akkor kellett volna tennem,
Mikor sziklákat görgettem eszeveszetten,
Belátom, ma már értelmetlen.
A füstös Kamaz platós teherautó,
kövekkel rogyásig pakolva
Terhétől megszabadulva,
utánad görget a habokba.
Csak egy kőszív vagyok,
Kőből faragott istenarc
Hiányod szigetén,
magammal vonszolt
válasz nélküli „de minek”?
Kristályba dermedt vallomás,
Kőbe vésett örökkönvalóság,
Sóvár, fűzőtlen helyben futás
A szerelem letagadott tömlöcében.
You never break a heart of stone!
szól az E-ben a morajból az örök
férfi himnusz dögös Stones,
És soha nem zúzod szét ezt a kőszívet!
Üvölti velem a túlparta Jagger,
De csak visszhangozva döng a csepeli zsilip,
Amit Isten-lakat zár azt többé senki ki nem nyit,
S ha kérném hogy nyissa már: Szamár, na tűnj innen!
De látom, mellettem kórusban üvöltenek a
A partra füstös Kamazzal odaszórt kövek.
Milyen sokan vagyunk, akiknek ugyanaz
Kellett, de nem kaphatták meg!
Hazamegyek, időben ébredni kell.
Az APEH iroda reggel 8-kor….
De haver, erről csitt!
Nem kaphatod meg mindig amit akarsz
Viszhangozzák a gipszkarton falak,
Isten szereti, ha jó fiú vagy!
Így igaz…
De próbáltam és valóban megkaptam, amire szükségem lehet: napjaimnak értelmet.
Mégis, a dolgok körülöttem
Úgy tűnnek néha, mintha
befőttes üvegbe eltett
emlékek lennének,
S én a spájzból ki vagyok zárva.
