Csillagtalan csillagász
E földön nem jutott sok csillogás,
Lett hát belőle amatőr csillagász,
Kiskoru szulok torvenytelen fattya
Veletlenul lett, senki nem akarta
Így cseperedett s együtt nyaraltunk néha,
mi unokatesók, bámultuk este az eget,
Mesélte, minap, mikor harminc év után,
találkoztunk újra, ő sokkal többre emlékezett.
Engem elvakított e földi sors,
mindenféle jóval, s csak kíváncsiság
hajszol, mikor az eget faggatja szemem,
De neki az a menedék...
Meséli, beteg, ágyban fekvő a feleség,
S hogy lencsékre sokat költ mostanság,
De hogy ez itt a Venus, ez a Hold,
Naprendszerünk az ő családi albuma.
Íme egy égi jelenség!
Különböző színben pompázó halmaz,
De nem választott csillagot, mert minek?
Egy innen eleve kivetettnek?
Akinek gyűszűnyi boldogság sem jut,
Sokkal tágabb a horizont, mint egy kút,
S éjjelente abba veti bele magát,
Nem kell védangyal, kémleli anyagát.
Kinek Csapásokból bőven kijutott
Mily megnyugtatóan részvétlenek a galaxisok!
S nem tehetnek semmiről sem a
kettős csillag rendszerek.
A gigászokhoz képest bánat is öröm is parány
Biztos menedék, hogy semmit nem éreznek.
Mert mit ér a lehajoló sajnálat?
Örömvárak ormairól hadüzenet.
Magányos, mint egy üstökös,
Ez az unokatesó s érdeklik a ködök,
Itt egy iker, olyan mint két hancúrozó kölök,
Csillaggá cseperednek, millió év múlva.
