Átláthatósági együttható
Ki szereti azt, ha keresztül néznek rajta, levegőnek vélve mindazt az erőfeszítést, amelyet a megkülönböztethetőség végett egy vagyontárgyba invesztálnia kellett?
Méghogy az újabb Mercikből nem lehet sem jól kilátni, sem beléjük bepillantani! A dekadencia nevében a praktikumot minimum be kell áldozni. Nade kérem, ennek hangot adni, több lenne, mint tapíntatlanság. Ízléstelenség.
Ó, leendő áldozat! Legalább egy pillanatra törjön meg tekinteted közönyösen suhanó sugara e becses kincsen, mint kőszirten a tenger. Sirály ujjongásod beissza füstüveg, mielőtt aláhullana hiábavalóságod sírvermébe. Jelentéktelenséged bársony fénnyel övezve tört pillanatig felragyoghat! Kell több?
Volt nekem egy esetem. A bringával főúton megyek, jobbról jön a Mercis, eső szakad, ez meg csak jön jön, nem fékez....
Lehet az üvegezett felület csekély, de nem, nem a csillogás! Az hódítson, hogy a felfokozott, elalélt érzékek a karosszéria elé hajítsák az erre méltatlanok seregeit, mert nincs szebb halál mint szétgázolt ciffranggá válni a tökélytől! Csak az ívek, óh azok az ívek nehogy megtörjenek valami bagatell szükségszerűségen, avítt tervezettségen!
Szóval, jött jött a pasas és jöttem én is a csepelen, acélfelniken ázottan, a fékhatás ilyenkor nulla, dehát ez a főút.
Minek innen kinézni? Mi tárulhatna eléd szebb odakint? Mi lehet csábítóbb, mint ez az arány, műszerek elrendezése? Nem a külvilág, az útirány, hanem a belső enteriőr, az számít. Puhán simuljon a kormány a kézbe és az ülés legyen befogadóan lágy, lótuszos lebegés! Ernyedt elveszés a téboly helyett. Ne ripakodjon ide be semmi természetes fény, mert a varázs azonnal oda. Úgysincs szebb és nincs gyorsabb: nem szükséges immár szemlélnünk, célbaértünk, már mikor beültünk, mienk a minden, a csillagzat, amelynél nincs szimmetrikusabb és célgömbjében elenyész a fertőre teremtett világ. Kényelmesebb a komfort, mint az eleve elrendeltetés, amifelé hevenyészett csuklómozdulatokkal és chopini lágy pedálsimítással, csupán mellékesen, kéjtől kábán hajtunk.
Úgy tűnt, nem áll meg a pasas, fölágaskodva beletapostam hát a pedálba, hogy megússzam a végzetes találkozást, majd mikor kifordult és mellém ért hadonászva anyázni kezdtem, ismét nyeregbe érezve magam...Na, erre finoman, nem vadul, nem agresszíven lassított és mellettem haladt, azaz, engedte, mellette haladhassak....
Lihegésem páráját lemosva ablaktörlőjével, komótosan, méltóságteljesen így gurult és sötét éjbársony titokzatosságáról lassan letekeredett az ablak, zümm, zümmm, zümmm zümmmm..... és az esős szürkületbe réveteg tekintetű kopasz buksi fejbúb hajolt ki felém, kitéve magát az időjárás viszontagságainak. Nem, egyáltalán nem volt dühös, mérges....inkább rám csodálkozó.....
Hadonásztam, hőzöngtem, hőbörögtem, hogy mit gondol, hova képzel, megemlegeti ezt még, rendőrt hívok, meg hogy van kresz!
Nyugodt maradt és illedelmes, szalonképes, mint maga a Mercije, mikor alázatosan, szelíden, a lecsendesített lóerők engedelmes dohogásával hangjában, hozzám így szólt:
"Higgye el, ebből az autóból Önből semmi nem látszik! Igaza van, bocsásson meg, nem vettem észre Önt, de ne haragudjon rám ezért..."
És V8 tökélyébe visszahuppanva, lecsendesedett önérzetemtől finom gázadással eltávolodván, még láttni véltem, ahogy kipufogójából előgomolyog szürke jelentéktelenségem. Így tűntünk el, mind a ketten.
