Indián a lovon
Üli szőrén, musztángja tűri,
Körötte préri és nincs zsűri,
ki pontozná e mutatványt:
Pompás, pőre, sőt, vagány.
Nem attrakció, nem tapsért,
hanem mert ereiben még vér
csörgedez, nem az a híg lé,
Ami a sápadtarcú emberé.
Bakugrását nyeregbe bölény bika
farsangi gúnyába bújva lestem meg,
Fújtattam, hogy hergeljem s kiáltsa hujjj,
S nyilának idegét feszítse szikár ujj.
belehalok, tudom, ha belémfúr a vessző,
De átjár az a hátborzongató jóleső
érzés, hogy van még aki nem koppintás,
S arcán a máz tiszteletet parancsol.
Leplem e csimbók tóga, de lám
köröttem az egész bölénycsorda
túrista csapat, akik szintén azért fizettek,
Hogy valódi harcost láthassanak
Ijedek, rájön, nem vagyok bölény,
Csak álca, s legyint, kár belé a töltény,
És puskaporát az ég felé süti,
Hisz mit ér ha elejt, nem nagy döfi.
De valahogy minden megrendezett:
Ő sem biztos, hogy az, ami, hanem,
Egy anyuci által befizetett papucs,
Ki apacsnak lenni jelentkezett,
S az üzlet így lett bartel: en belole
s o belolem mart el
egy parányi szeletet:
Semmi sem való, de legalabb,
egy pillanatra,
Annak ígérkezett.
