Az ítéletnap reggelén

Kérdem én, az ítéletnap reggelén,

Mi lesz este, olyan lájtos lesz, mint eddig?

A nagy elhatározás, a mélyről előtőrő pusztulj Sodoma,

ismét átmegy a vajszívű iralomba?

Gomorra reccsenő rrr-je csak egy mennydörgés lesz,

aztán kisüt a Nap... erőtlen, gyenge....

Had csináljam én, egyszer, had tegyek próbát...

Egyszerre elvágom én a világ torkát.

Megragadom üstjét, belenézek gülü szemébe,

Aztán ledobom a nagy semmibe, a szemétszagba,

mint a teli kukazsákokat a tömbház tizedikjéről, az

arra rendszeresített hulladékgyűjtő aknába.

Ez egy buddhista szadizmusa, aki megunta.

Egy keresztény uzzija, vagy csúzlija, ki tudja.

Mennyi hit fakad ki, elég elég, hiába dogma, tétel,

a megoldás a világvég.

Ítélet kell, sorjás saria, ne legyen galambszaros

többé a templomok szent szobra, fel kell bérelni valakit,

aki érti a módját, egy gengsztert, aki elvégzi a piszkos munkát.

Különben nem fog menni, mindig lesz egy ok, hogy elmarad,

Egy gyónás egy ima, egy kibékülés és az idő csak szalad és szalad.

Házasságok kötettnek aztán felek megcsalatnak, ágyasok és agyasok

határtalan szaporodhatnak és mindig a megbocsátás ez a nagy trancsír terv vége,

Lenne már elvágva egyszer az az éltető gége és jöhet az új kezdet...

Az ítélet nap reggelén tudtam én, hétköznap lesz.

Aki túl jó, aki túl bölcs olyat biztosan nem tesz,

amelyről később kiderül, hogy megbánta.

Az ítélet nap estéjén, úgy tűnik elmaradt az ítélet,

vagy csak kimaradtam belőle?