Fénybe öltözött izé

Történt egyszer, hogy az EL84

Megmakacsolta magát, nem erősítek többé,

nem én!

Miért gyötrödnék állandóan e foglalatba dugva,

Mint végfok elektroncső, túlhajszolva?

Egy nagy fekete ládába, tündöklök

és a közöny a jutalom, amiért a hang oly fényes,

Azért mert az aktív elem elektroncső,

lehet érzelmes és kényes.

Mennyivel különb vagyok, mint egy tranzisztor,

melyen át az áram csak iszkol, bezzeg katódonom át,

hány boldog elektron repül, hogy rácsaimon átcsodálkozva,

Anódom szeretett keblére kerüljön és hevüljön oly hőfokon,

Mint szerelmesek nyáréji padokon.

Én az EL84 fellázadok, túlizzok, míg ti odakint buliztok,

Szétvetem magam, hogy érezzétek, milyen az, mikor

a csendet érdes tranzisztorok zaja sérti fel, és karcolja dobhártyátok

a dob, a basszus, kár értetek izzani, kimegy a biztosíték és a szusz.

De nem úgy döglök meg, hyogy zsépen halkan,

nem legyen csimmbumm és ívkisülés ebben a dalban,

Akadjon lemezjátszó, szakadjon magnószalag,

harakirimet tömjénezze egy kis amperszag,

Legyen emlékezetes e vég, ahogy EL84 kiég,

Legyen erős brumm az óda, mikor kimegy a pentóda.

Még, még a gumitalpak a levegőben,

A szoknyák lebbenését, mintha rajzszeg tűzné

a pillanat vásznára, még a lófarkak fittyet hánynak a

Newton kettőre, s a nyakkendők éles szögben,

mint egy tótágast álló lanovkában, még ott a

nyelv a tonicos vodkában és egy szájban,

izé... mindezt látom én, innen a bőrborítás alól,

visszás, ahogy tombolás uralkodik kint és

itt bent a Kirchofff törvény szabályozta fegyelem,

én az EL84 most Ellenkezem és azt mondom stop,

azaz zizzz-zizzzz-zizzzz-pukkk és a rémülettől,

Mint egy polaroid képen, koronakisüléses anódfényemben

beleégnek kitörölhetetlen a divatáramlatok tablójába,

és ezt a fénybe öltözött izét, melynek működése rejtély,

feledébe küldik, betömve kétes helyét a tranzisztorizált tökéllyel.