Századosok
Három három aranycsillag,
Ragyogása csábított.
Egy sem jutott,
hiába álltam sorba.
Háromért csatába mentem volna.
A három csillag volt bennük közös.
Tisztnek születtek, különbnek, többnek,
Mint a sorállomány.
Arcuk kövér vagy sovány,
hangjuk alt vagy bariton,
csendes, vagy ordibálós,
Hórihórgas, köpcös,
Mind mind különös, hogy
mennyire más, mégis
a három csillag hordás,
a büszke válltartás,
a felemelt arc, a
vezényelt hátraarc,
az alakuló tér visszhangja,
annyira azt szuggerálta,
hogy ez az ember, igazi katona.
Nincs egy századosnál katonásabb,
Fölfelé már puhányulnak,
Pizsamákba bújnak,
Lefelé még ölni tudnának
még egy csillagért,
De a századosok tökéletesek.
Egyiket sem bírtam igazán
utálni, mert volt egy, majdnem
sikerült, de mikor rágyújtott,
az eleganciája által,
bennem minden a helyére került.
Ha rámüvöltött egy, azt éreztem,
katonának tekint és ez elég.
Bárcsak rámtapasztana valaki
három aranycsillagot!
Megérdemelném már, ötvenesen.
És nem vagyok telhetetlen,
Nekem elég, nem lennék örnagy,
ales, századosként szebben
festenék, ígérem.
Hol a csillagom?
