William Blastey
Március
fordította: Zámbori Kátya
Dermedt borzongásra
enyhet ád lágy szellő,
A táj virággal hímzett asztal terítő,
Tudtam, éreztem, újra eljő...
Tavasz ünnepére készülvén
friss abroszt bont a deli napfény,
Rügy fakad csüngő jégcsapok helyén.
Óóó, alig bírtam kivárni már...
Fagy marta arcokon ismét mosoly
Nincs több poros ikon, mely komor:
Mert mindent átatitat az újjá éledés,
Szökőkút az élet, csupa csupa pezsdülés.
Már már azt hittem, sálak foglya maradok!
S az ajkam csattogva imigyen vacog:
Gyere már, gyere már... soha nem jössz március!
És nem enged február, hisz ez a juss!
De most ítt vagy, megtért szerető ölelsz,
Sápadtságomon gyújts fényt és ne erssz el!
Kis szobám négy sarka,
Mind hogy belépj, hívogat, téged akarva,
Óóó, március!
