Bolondéria
Idegenszagú messzeségem bugyolál,
Hideg falakkal ostromol a város, mely fészkem,
Belém lopta magát egy nehezen tapintható,
Tompa fájás: hiányzik az éles látás, a merre?
A velőkig hatoló hideg ködös közönyben,
Lassan nem tapintható pulzus a szmogban
Mellkasokban elsorvadt szívek helye dobban,
Közöny a kirakatokban, kosz és csillogás.
Meleg menü gőzölögve az utcára lökve,
személytelenek az igazolványok
A polgári idillt elűzte egy újabb dili
Salakba ragadt a transzcendentalitás.
Nem ismerek magamra, sunyi sajgásomra,
Fölfoghatatlanságom szuterénben szorong
S egy tömegkarambolt szemlélve arra eszmél,
Hogy túlélt ezer dolgot, ami meg se történt.
Sértetlen, de kimaradt, a romlásban gyanús-ép maradt,
Belőle elveszett, valahol, a lényeg, mint betűről
Egy aprócska ékezet, mint mondat végéről a pont,
És már senki sem érti meg, mit akart e bolond.