Bolondéria

Idegenszagú messzeségem bugyolál,

Hideg falakkal ostromol a város, mely fészkem,

Belém lopta magát egy nehezen tapintható,

Tompa fájás: hiányzik az éles látás, a merre?

A velőkig hatoló hideg ködös közönyben,

Lassan nem tapintható pulzus a szmogban

Mellkasokban elsorvadt szívek helye dobban,

Közöny a kirakatokban, kosz és csillogás.

Meleg menü gőzölögve az utcára lökve,

személytelenek az igazolványok

A polgári idillt elűzte egy újabb dili

Salakba ragadt a transzcendentalitás.

Nem ismerek magamra, sunyi sajgásomra,

Fölfoghatatlanságom szuterénben szorong

S egy tömegkarambolt szemlélve arra eszmél,

Hogy túlélt ezer dolgot, ami meg se történt.

Sértetlen, de kimaradt, a romlásban gyanús-ép maradt,

Belőle elveszett, valahol, a lényeg, mint betűről

Egy aprócska ékezet, mint mondat végéről a pont,

És már senki sem érti meg, mit akart e bolond.