Katona-Ságod
Az állományon málhagyík, vévéöfni, sikkporral beszórva,
Gyalásó a derékszíjon, szimatszatyor és persze géppuska.
Bummbilik tompa fénye katonállik őszies hangulatban,
Kiképzőszázad: gyázz!, irány Ságod egyhuzamban.
Hycomatok és gyógyegerek kilépni, üvölt a tizedes,
A többinek menetgyakorlat, százhúsz lépés per perces.
Antantszíjjal elénk pattan Szilágyi hadnagy hetykén,
csak egy revolver fityeg a délceg továbbszolgáló övén.
Lötyög rajtunk a hóbelebanc, suranókon glanc,
Ki újat kapot, töri a lábát, mint a franc,
Szerencsére használt enyém, bár nem stimmel a száma,
negyvenkettes jutott a bal, negyvenhármas a jobb lábra.
„kérek engedélyt meghalni” gyöngyöző homlokkal lihegi
az erőltetett menet közben bajtársam, a Pumi:
hordágyon kell cipelni csatakos mázsás testét
kijelölve feladatra, én s Vuk sorköteles honvéd.
Feltűnnek végre a platós DAC-ok, rajta a gyógyegerek,
Megérkeztünk végre, ott tán pihenhetünk gyerekek,
Másként gondolja Szilágyi hadnagy aki még fürge,
Szopjanak a kopaszok: Repülők balról! Hasra! A fűre.
Koppannak a bummbilik, rajtuk már alig van zománc,
Néhány hülye nem hallja meg: „nem működik a hírlánc!”
Ordít kikelve magából Poleszák, kiképző tizedes,
„Hasra fel hasra fel hasra fel!”, kopasz rüszük, ezt nektek.
Megérkezik a zászlóalj büszkesége: sugárhajtóműves Tatra,
Beindítják a göpzaj motort: atomcsapás hiányzik még mára,
Belebasznak egy füstgránátot, gyengébbek számára vöröset
Atomcsapás! Idióták, lökéshullám vigye le a hülye fejetek!
Tombol a művihar, üvölt a Tatra, míg ásom az árkot,
Hasonkúszva, sárba ragadva fröccsen rám rögöd, Ságod,
Ásom, közben az ellenség Hege hadnagy személyében,
elrabolja mellőlem a géppityut, lefegyverez engem.
AMD-mért hasonkúszás egy dagonyán át, de nini,
A csalit túlpartján puskám mellett zsír új bummbili,
Az enyém kopott, hát lecserélem, mit nekem a norma,
Nem mondják pardon, ha tüzet nyitnak egy vietkongra.
Háború van az angyalát, új bummbiliben ásom árkom,
De még nem vagyunk túl a közelgő vegyicsapáson.
„Gáz gáz gáz gáz”, lám már működik az a fránya hírlánc,
A hülyébbek számára fellőnek egy hupi lila füstbombát.
Gázálarc felugrik, a köves talajon így túrok,
A párába és a gumiszagba majdnem belefúlok,
Már csaknem kész vagyok, mikor újabb parancs,
farkasfog alakzatban előre s surrog a sok bakancs,
Néz minket a határban számtalan pocok s ürge,
Hülye egy állat az emberi faj, meg vannak kergülve.
Aztán elfogyott a füstbomba, a kerozin s a pálesz,
Szilágyi hadnagy vezényel: mára ennyi elég lesz.
„Század gyázzz, utánam, lépést ne tarts, indulj!”
Irány a laktanya, ott feltört lábbal ágyba hullj,
Öszeszámolom Vukkal, hány nap van még hátra,
Háromszázötvenegy..., kopasz! mosson fogat!
Fú de mocskos a szája!
