Holdfény uralom

Kéken erezett kéz rossz cigarettát sodor,

Felverte távoli villamos csörömpölés.

Már semmiről sem álmodik a nyomor

Moccan a fedél: enni muszáj és kész.

Kabátban mocorgó alaktalan homály,

dülöngél csomópontok vibrálásán át.

Tányérokról söprik elé a fogyasztás maradékát,

Tékozló kirakatok fénye fürdeti a bulvárt.

Tuningolt Kawák bődülnek ágaskodva,

Felizgatott nemiszervek áhítják a kisülést,

Míg ő ásító kukák dzsuvás rétegeinek mélyén,

reményt vesztve túrja a maradék beteljesülést.

Reklámújságokban lapoz fekete körme,

Turkál, míg belöknek otthon egy fasza DVD-t

Ujjai közé ragad az ürítés kihűlt öröme,

Betevő falat után remeg a köszvényes kéz.

Ismét csalódottan csattan a kuka fedél,

S hirtelen sötétségbe borul a bódult city,

Döbbenetbe fordul a kéj, mindenki fél,

Egyszer majd leszakad az ég, ezt nem hitte senki.

Pánik és káosz, vadul vijjogó sziréna,

A PIN kódokkal minden adat elveszett,

nem ad lét többé a bankautomata,

A nincstelen, aki semmit sem veszíthet.

Nem volt elég volt tovább tűrni e közönyt,

A világ óra a kezdet kezdetére visszaállt,

Ismét a teremtés lelke lebeg az üresség felett,

Egy kukacsapással zárul le ez a civilizált világ.

S mikor felkel az új Hold, meglepődik,

Minden oly kihalt, micsoda királyság,

és tányérjából a nyomorultnak enni ad,

Egyszer mindent legyőz az igazságosság.