Lüke rolling stone

https://soundcloud.com/user-742712159/luke-rolling-stone

Míg e szent hely

big citivé tágul,

érzem benne magam bitangul

 mint egy lüke rolling stone,

mint egy lecsúszótt klón.

Másról énekelt Dylan

csak nézek, na mi van,

nem tennél a kirakatba,

kerülsz mint egy leprást

vörös eltolódás ábrázatomon,

lángolt itt egy forradalom,

de most didergek nagyon,

 lüke egy rolling stone.

a világ változik én

meg leszarom.

néha úgy érzem élek,

de szemekbe nézni félek

s bánt, ha fényre lépek,

kuporgok a rakpartokon,

lüke  dunaparti stone,

Buli van egy álló hajón.

 Dolgoztam éveket

egy lepusztult gyárba

vodka és fogkrém íze

vegyült a  számba

Zötyögtem feketefehér közönyben,

de most, nincs direktion home,

Búzöm ül mellém metrón.

A  fogaim és a csontjaim

és a lelkem is hordalék közt

kallódik a martalékom

Mit is mondhatnék újat?

Egy várost lakunk és kész,

Én úgyis itt rohadok,

De te jobb ha mész,

Szag van, nincs mész

Hideg van itt a Dunaparton,

Lüke pék rolling stone,

Nyomorgok a margón

Középeurópa, világváros!

fényedben fészkelnek

hullott tollú sirályok,

gubbasztanak vasdrótot szorítva,

és vijjognak, míg szirénák villognak,

megint betörtek, gyilkoltak .

Egy kanyarodó villamos kelt háttérzajt,

miközben dugnak egy csajt,

Egy falat kenyér, hozzá egy kis sajt,

Tömöm  magamba mohón,

Lassan mindezt megszokom,

Ilyen egy lüke rolling stone

Átível felettem egy csoport japán turista

A prospektusuk nem ezt írta

Micsoda egy látvány,

hűgyos a márvány,

A spektrofotométer ammóniát jelez,

igen, laknak a kövek között,

hidegben a vizelet is gőzölög.

Nicsak,  egy lüke rolling stone,

Néha még meg is moccanok

Egyre csak nő a város, manapság,

Szobát bérel bennem a hontalanság,

Mintha már törnék itt a magyart

elég gyatra  az angolságom,

és fedél nélküli álnok maradásom,

Fonetikusan hullámzik

előttem a lefolyásom,

túlélni  e partok mentén  tanultam,

akkor még Magyarországon.

Hányszor innen szökni  akartam,

de nem tudtam,

határaim meghúzták,

a talajt alólam kihúzták

Mások megúszták,

romba dőltem akkor,

én,  szürke rolling stone,

Koldusnak nem kell trón.

Pedig jól emlékszem,

Lőttek itt tarkón,

Hangzott szitok szó elég

Karasnyikov bennem kerepel még

Sokan ugrottak,

Törmelékek rajtam,

Erőszakoltak, hagytam.

Követett engem mind,

Kövek ők is mind,

Rőt fény gyúl arcunkon éjjel,

Takarónk szunnyadó sötét,

Kábulatunkon Lánchíd ragyogása

Omlik, csurog szanaszét,

Hallod a hajón a pop zenét,

Bob Dylan gunyoros énekét?

Pedig itt nyugati turista lenne

az a kitenyésztett rolling stone,

 ahogy dzsájvolna az A38-on

Mint egy számban olvadó

Milka csoki kocka,

 Olyan képtelenség,

lájk a dunai paradoxon,

kábé olyan volna.

Ohó, üres a palack,

Nincs alján csak Parlament,

elfogyott az olcsó vodka.

A kövek már alszanak,

s álmukban megmoccanak,

Ördög árok a nyáluk,

csurog, hazik szájuk,

pizsamájuk salak,

Jaj, de megrémült az az alak,

 nem tudta, hogy  a kövek

közt vannak,

s néha megmoccannak ?

És nem ártanak senkinek,

se magyarnak, se jenkinek.

 a peremen tenyésznek,

névtelen enyésznek,

de ha távolról nézed,

javítják az öszképet,

beolvadnak a vilárörökségbe,

Míg a hotelszoba balkonján

Egy slágert fütyül

a gazadag sznob

A kőkemény valóság

Arctalan, Bob.