Lüke rolling stone
https://soundcloud.com/user-742712159/luke-rolling-stone
Míg e szent hely
big citivé tágul,
érzem benne magam bitangul
mint egy lüke rolling stone,
mint egy lecsúszótt klón.
Másról énekelt Dylan
csak nézek, na mi van,
nem tennél a kirakatba,
kerülsz mint egy leprást
vörös eltolódás ábrázatomon,
lángolt itt egy forradalom,
de most didergek nagyon,
lüke egy rolling stone.
a világ változik én
meg leszarom.
néha úgy érzem élek,
de szemekbe nézni félek
s bánt, ha fényre lépek,
kuporgok a rakpartokon,
lüke dunaparti stone,
Buli van egy álló hajón.
Dolgoztam éveket
egy lepusztult gyárba
vodka és fogkrém íze
vegyült a számba
Zötyögtem feketefehér közönyben,
de most, nincs direktion home,
Búzöm ül mellém metrón.
A fogaim és a csontjaim
és a lelkem is hordalék közt
kallódik a martalékom
Mit is mondhatnék újat?
Egy várost lakunk és kész,
Én úgyis itt rohadok,
De te jobb ha mész,
Szag van, nincs mész
Hideg van itt a Dunaparton,
Lüke pék rolling stone,
Nyomorgok a margón
Középeurópa, világváros!
fényedben fészkelnek
hullott tollú sirályok,
gubbasztanak vasdrótot szorítva,
és vijjognak, míg szirénák villognak,
megint betörtek, gyilkoltak .
Egy kanyarodó villamos kelt háttérzajt,
miközben dugnak egy csajt,
Egy falat kenyér, hozzá egy kis sajt,
Tömöm magamba mohón,
Lassan mindezt megszokom,
Ilyen egy lüke rolling stone
Átível felettem egy csoport japán turista
A prospektusuk nem ezt írta
Micsoda egy látvány,
hűgyos a márvány,
A spektrofotométer ammóniát jelez,
igen, laknak a kövek között,
hidegben a vizelet is gőzölög.
Nicsak, egy lüke rolling stone,
Néha még meg is moccanok
Egyre csak nő a város, manapság,
Szobát bérel bennem a hontalanság,
Mintha már törnék itt a magyart
elég gyatra az angolságom,
és fedél nélküli álnok maradásom,
Fonetikusan hullámzik
előttem a lefolyásom,
túlélni e partok mentén tanultam,
akkor még Magyarországon.
Hányszor innen szökni akartam,
de nem tudtam,
határaim meghúzták,
a talajt alólam kihúzták
Mások megúszták,
romba dőltem akkor,
én, szürke rolling stone,
Koldusnak nem kell trón.
Pedig jól emlékszem,
Lőttek itt tarkón,
Hangzott szitok szó elég
Karasnyikov bennem kerepel még
Sokan ugrottak,
Törmelékek rajtam,
Erőszakoltak, hagytam.
Követett engem mind,
Kövek ők is mind,
Rőt fény gyúl arcunkon éjjel,
Takarónk szunnyadó sötét,
Kábulatunkon Lánchíd ragyogása
Omlik, csurog szanaszét,
Hallod a hajón a pop zenét,
Bob Dylan gunyoros énekét?
Pedig itt nyugati turista lenne
az a kitenyésztett rolling stone,
ahogy dzsájvolna az A38-on
Mint egy számban olvadó
Milka csoki kocka,
Olyan képtelenség,
lájk a dunai paradoxon,
kábé olyan volna.
Ohó, üres a palack,
Nincs alján csak Parlament,
elfogyott az olcsó vodka.
A kövek már alszanak,
s álmukban megmoccanak,
Ördög árok a nyáluk,
csurog, hazik szájuk,
pizsamájuk salak,
Jaj, de megrémült az az alak,
nem tudta, hogy a kövek
közt vannak,
s néha megmoccannak ?
És nem ártanak senkinek,
se magyarnak, se jenkinek.
a peremen tenyésznek,
névtelen enyésznek,
de ha távolról nézed,
javítják az öszképet,
beolvadnak a vilárörökségbe,
Míg a hotelszoba balkonján
Egy slágert fütyül
a gazadag sznob
A kőkemény valóság
Arctalan, Bob.
