Csónak ház, fiú öltözó,
Poshadt trikók, penészes törölközők,
fülledt bűz, pállott verejtékszag,
Mint odúja pézsma pockoknak.
Minden szennyes és közös:
Együtt sírunk és nevetünk,
Aki dezodort használ,
az nem öltözhet mi velünk.
Méghogy saját mackó ruha?
Zavar, ha más is hordja?
Egy a csapat, egy a dressz,
Amit otthonról, az közös lesz.
Ha késel, penetránsabb a szag,
Árasztja a levedlett ruhadarab,
Ami legalul már napok óta rohad,
Büze még mellékhatást is okozhat.
Orrfacsaró, átható egy stigma,
Innen tudni, ki a banda tagja.
Kinek ruháját anyja mossa,
Az a horda szégyenfoltja.
Kokkolinó, mosógép?
Az egészben az a szép,
a mocsok tartott egybe minket,
ha beléptél, fingani is illett.
Egy egy ázott, áporodott trikó,
Az az igazi tekintélyt parancsoló,
Befogtad orrod, mikor fölvetted,
Király voltál, ha töled hányni kellett.
Azt hiszem nem nagy csoda,
Öltözőt nem szellőztettünk soha
Ha bejött, rögtön kifordult az edző,
Hátamon redőzött bőrgomba erdő.
Canestennel kenegetette telepem anyám,
Gyanakodva méregette zoknim, s gatyám,
Tiltakoztam, ha nagymosásba tette,
Szemezgetett vele egy sporttárs tetve.
Aztán pálfordulás, nesze neked lepra telep,
Fújni kezdték hónaljukat egyesek,
Érdekesek lettek a bögyösödő lányok,
Új ruhába bújtak az egykori bűzbuzgárok.
S valami bűzlött ebben akkor nekem,
Akikkel eddig egy mezt viseltem,
Minek hatására igazoltak át,
gyarapítani makkcipősök táborát?
Gyanús lett, s a szememben áruló,
kiknek az image lett a trójai faló,
Száraz hónaljakban Fa desodor,
tanult mozdulattal kéz blázt sodor.
Hazug, gaz árulók a női szivekbe!
Egykori szagukat végleg elfedve.
pacsuli illatba bújva tudva s akarva
Én meg azt mondtam, hogy a kurva
életbe én nem adom fel elvem,
büdös maradok, ha már büdös lettem,
nem lesz nekem különb cuccom ,
Sötét marad lelkem s bluesom.
