Vörösfehérkék lobogó leng

alatta császár , vagyis a maradéka.

A napkorong  lebukik a tengerbe,

érdemrendjei még utolsót csillannak

Alkonyi fényben fürdik Szent Ilona,

rifröf, éhes maradt a mangalica.

üres tekintetében a Louvre, Párizs

Csillog még, bár csak tengert látsz itt.

szalmakalapos madárijesztő a világverő,

de már  a gerlék sem rettegnek tőle,

birtoka száz négyszögöl konyhakert.

és egy kis karám,  mekk

Waterlonál csúfosan kikapott,

de attól még szomjasak az állatok,

Nem érdekli tyúkjait a geopolitika.

Moslékba legyen főtt árpa, kukorica

adja  paraszt, vagy Róma császára,

ajándéka tojás, kotkotkotdács.

Nincs tartomány, se hű ország,

Bőg a marha, bőn tejelő jószág,

Aranygombot kéne varrni, de a fejés,

Elöbbre való, mint a visszatérés,

Amíg nincs rendbe az istálló alom,

búúúúú, .ráér a világhatalom,

Sövénnyírás, aztán a leszámolás,

emlékéírás, dicső bevonulás.

Vemhes a csacsi, oh Mária Lujza,

Elkelne kecses kacsód, sok a munka

Trágyás a dolmány,  szakadt a mundér,

De mit nem adnának otthon e babér’!

Kapanyélre támaszkodik, sajog a derék,

Na, milyen a krumplim, Szentszövetség?

Előbb meg kell nyírjak néhány kecskét,

első a nyáj, aztán a bakkecske Lajos király,

előbb a borsót megkarózom,

aztán nyihaha, csillanhat szuronyom.

Kicsibék, majd elfelejtkeztem rólatok,

Első a szellzöztetés, aztán a cselvetés

és e zátonyról még ma kijutok, azaz jutnék,

de ki adna akkor  ennetek, innotok?

Ki vigyázna rátok, a dölyfös angolok?

Inkább maradok, rifröf, búú, gágá, kotkotkot.