Elment

Meghalt, elment,

Aki engem felvett,

S azt mondta,

képességeim közepesek.

Szava volt hajtóerőm,

többé lenni szított,

bebizonyítani, hogy tévedett,

technológiámtól bűzlik Újpest,

s úgy fest,

meghaladtam képességemet.

Lehet, túl lassú vagyok,

nem elég ütemes,

de semmikép sem

szimplán közepes.

Most temetés lesz,

Egy morzsám megint oda.

Mit egy morzsám?

Leszakadt egy egész szikla,

Elhunyt aki relativizált,

Aki képességeimben

kikasztrált, bár nem direkt.

Valahogy sehogy sem hittem,

hogy a közepszerűt

akarhatta Isten,

nem, én ebben

soha sem hittem.

Aki felfuvalkodott,

az az egyetlen bukott,

aki helyett fokozódnak

a tudományos fokozatok,

akik helyett plecsniük díszeleg,

gyanúsak, kétséget kizáróan okosak

és persze feltűnően tehetségesek,

de belül. rágják őket írigy férgek...

A cél a látszat?

Átlátszó ez, mint

a frissen szedett párlat,

Csábít, de megárthat.

Mit beszélek itt, búcsúzni jöttem

Kilógok a sorból,

Itt szinte mindenki doktor,

címzetes docens, adjunktus,

Rangkórság honol,

pedig egyenlő a végső juss,

kukac rágta velő, hús.

Ennyit ér egy karrier.

De mennyit ér az ember?

Kell az égig ranglétra?

Vagy elég ha...

Nem azt látom többé benne

Kinek szava volt skatulyám,

Hisz, 44-es éppúgy, mint apám,

de már nem töltheti be a hatvanhetet.

Talán most már belülről is lát,

és jobban kiismer,

s talán, hogy átlagos képességú,

azt mondták neki, míg élt,

valamikor, egyszer.