Elment
Meghalt, elment,
Aki engem felvett,
S azt mondta,
képességeim közepesek.
Szava volt hajtóerőm,
többé lenni szított,
bebizonyítani, hogy tévedett,
technológiámtól bűzlik Újpest,
s úgy fest,
meghaladtam képességemet.
Lehet, túl lassú vagyok,
nem elég ütemes,
de semmikép sem
szimplán közepes.
Most temetés lesz,
Egy morzsám megint oda.
Mit egy morzsám?
Leszakadt egy egész szikla,
Elhunyt aki relativizált,
Aki képességeimben
kikasztrált, bár nem direkt.
Valahogy sehogy sem hittem,
hogy a közepszerűt
akarhatta Isten,
nem, én ebben
soha sem hittem.
Aki felfuvalkodott,
az az egyetlen bukott,
aki helyett fokozódnak
a tudományos fokozatok,
akik helyett plecsniük díszeleg,
gyanúsak, kétséget kizáróan okosak
és persze feltűnően tehetségesek,
de belül. rágják őket írigy férgek...
A cél a látszat?
Átlátszó ez, mint
a frissen szedett párlat,
Csábít, de megárthat.
Mit beszélek itt, búcsúzni jöttem
Kilógok a sorból,
Itt szinte mindenki doktor,
címzetes docens, adjunktus,
Rangkórság honol,
pedig egyenlő a végső juss,
kukac rágta velő, hús.
Ennyit ér egy karrier.
De mennyit ér az ember?
Kell az égig ranglétra?
Vagy elég ha...
Nem azt látom többé benne
Kinek szava volt skatulyám,
Hisz, 44-es éppúgy, mint apám,
de már nem töltheti be a hatvanhetet.
Talán most már belülről is lát,
és jobban kiismer,
s talán, hogy átlagos képességú,
azt mondták neki, míg élt,
valamikor, egyszer.