Pötyögve író
Pötyögve írok, két ujjal
Tétován, meg meg állva
ékezetes karakterek felett.
Potyogve püfölöm e versem.
Agyarként döfköd a két mutató
A többinek nem jutott funkció.
Fityegnek a tétlen ujjperecek
repképtelen gólyákat idézve.
Sóvár a vágyódás, mint a ZOO-ban.
Kettő pötyög, a többi úgy hat
Mint háborúban a Városligetben
felejtett komédiás báb társulat.
Velük a restségem jól elbánt:
Harcias napóleonkák tenyér-Elbán
Hűsölgetve hintázgató tábornokok
Ujjaim csökevényesedett végtagok,
Lomha dinosaurusok kimúlásán.
Olyanok, mint rab Budaházin a lófarok.
Mint korkedvezményes nyugdíjasok
akik épphogy betöltötték a negyvenet
Vállapukon csivitelő kiskerti verebek.
A tétlenségre kárhoztatott ujjak, ilyenek.
míg kettő görcsösen pötyög
a másik hat, vígan ellébecolhat
Ír, amely váj, bányász és pöcköl is,
És a gyúrús, a hüvelyk, a nagy és a kis
Nem mennek vadászni, de miért is nem?
