Lendületlenül
Együtt rugózó tömeg,
a Duna felett,
A csuklós buszon.
Összepréselt testek,
Puha mellek,
Egy ritikül csat éle,
Éles monogram féle
Egyre jobban nyomja
Gyomorszáját.
Balkanyarban eszmél:
Ez Kanda Loló „d”-je,
Ami Juditban zötyög.
Tehetetlen testét bökte
Egykoron imádott nője
Rá-rá dőlve, préselve őt.
Volt angol tanárnője
A gyárból, mennyire fájt!
most is nyomja gyomortájt.
Neveket mondanak be
A megállók helyett,
S hogy kit is szeretett.
Nem, nem, az nem lehet!
Elhessegeti a köztereket.
Még hogy őt? Még ilyet!
Hirtelen fékezés
S ölébe huppan
Egy régi szerelem:
Benne az az „a”
amiről lebeszélte magát,
elvetélt kapcsolata.
S most vallatóra fogja,
hogy miért nem?
De ez már egy másik „n”
S hogy kiben?
Nem tudja már Vetési sem,
Most kiderül minden.
Kiderül hogy ő nem az,
aki lehetett volna.
Ezt a filmet nem forgatták róla.
Csak sorozatok epizódja.
Egy betű más nevében
Jobb esetben egy szótag
Legfeljebb egy…
Valaki lehetett volna…
De feledték már rég.
Mások hordták szét nevét.
Bámul ki falanszterére,
Szent Gellértre, Döbrentei térre.
Döbbent szobrok kérdő
Mikrofonja az orra alatt:
Suttogja belé, a fenébe.
S leszáll, mert lebukott.
Az ő járata a bánat
Busz öblökben gubbaszt.
Veszélyes piktogrammok!
Igen, a nők!
Köszönheted ezt magadnak!
Vigyázz!
Szól ez annak, kire
még mindig ragadnak..
Rá nem ragadtak…
Buszán azok utaznak,
Akik belőle kimaradtak.
És vár, vár, vár,
De az idő elrepül,
Ül letörve,
mint bili füle..
Elvetve,
Elvetésietlenedve,
Egyedül,
Legbelül,
Lendületlenül.
