A történelem kibabrált velünk
(Keresztapámnak)
68 nyarán vonultak át az orosz tankok
Az indián táboron és a játéknak vége lett.
Lánctalppal taposott büszkeségével,
Tábort bontott a bakonyi lakota harcos.
Mikor az Illés Sárikáról a Sportszálló teraszán
A szerelemes biciklistáknak énekelt
S a bulikban Calypso magnóról beatzene szólt
Ő éles bevetésen tomporába egy repeszt kapott.
Hülyé volt, mert a dokinál nem játszotta meg
hogy buzi, vagy beszámíthatatlan elme.
És nem köpködött a sorozás előtt,
És még sorolhatnám az ezerféle trükköt.
Míg Jancsó forgatott és a vodka patakokban folyt
’71-ben térdénél jött ki az a 68-as szilánk.
Vannak még megmagyarázhatatlan csodák,
Mutatja repeszének a combhúsban megtett útját.
2010 őszén, nógrádi parasztházának teraszán.
Hallgatom és érzem, a történelem kibabrált velem,
Lefelé mutat a távolban a templom torony
Tótágast áll értékrendem, kankós minden eszmény.
És érzem ahogy átfúr egy gellert kapott szilánk:
Keresztapám ’68-as veterán,
Ilyet nem találsz a vaterán.
Számomra példakép, lehet, neked csak áruló.
Keresztapám, a csehszlovák veterán
Ötágú kitüntetéseit hallgatag bámuló,
Lakota akinek ma lakat a dicső múltján.
Testében, hol a repesz menetelt, ma billentyűk
Pumpálják az ereken át a koffeint
és a napi húsz szál sodrott vérmérget,
de a piáról leszokott, mondja, már végleg.
Megszenvedett, míg kijött az a repesz,
Közben hajómaketteket építgetett,
és gyermekként megigézve néztem hobbiját,
a készülő Santa Mariát
Orvosi torokvizsgáló kanálból
Alu függönykarnisból, gyufaszálból,
Fantáziából, ábrándos alkotó vágyból…
A középeurópai nyomorult valóságból…
És közben vándorolt az az átkozott szilánk,
Mutatja magán keresztapám, a ’68-as veterán,
Ilyet nem találsz a vaterán.
Bennem bezárult a kör, valamit megértettem,
Mindegy melyik oldalon, a hősöket tisztelem.
Legyen bakonyi indián, orosz kiskatona
Hantolva névtelen sírba, vagy keresztapám,
Kivel éjszaka horgászni jártunk a Balatonra
és néha szóba került Csehszlovákia, s a repesz.
Lényéből annyi mindent belém csepegtetett.
Nem akartam megúszni a sorozást én sem,
Mert példaképem sem tett volna efféle képpen.
Egy karnis hajó-ágyút fiamnak ajándékoz.
Kétdekás üvegben neki katapultot készít,
Végre van kinek adja, mondja, karácsonyra.
S dolgozó asztala felett a sarokban sorba…
Fiatalon volt , egy éles akcióra parancsolva…
Mocskos, nikotinos selyemszalagon lógnak
A kitüntetések, szavak nélkül hirdetik,
Mint törzsfőnökön a tollak, hogy valamit tett.
Feltaláló, kíváló dolgozó, állami díj,
Kérdezgetem, melyik csillagot miért kapta?
Szépen mondja sorban, majd megakad…
Kérdezem, 68’ Csehszlovákia?
Néma bólintás, és mély slukkot szív,
a prágai veterán, parancsra tán meghúzta,
míg a többi azt a tavaszt, lám, megúszta…
És érzem ahogy átfúr egy gellert kapott szilánk:
Keresztapám ’68-as veterán,
Ilyet nem találsz a vaterán.
Minek is szó róla? Rég volt, közben kihalt
a harcos lakota, s a hátországban
elfogyott az államilag dotált vodka…
Minek is több szó róla?
Mikor gyerek voltam, már mesélt eleget róla.
