Ablakom
ablakomra verőeső mossa a város moraját sózott utcák latyakos lődörgése trüsszent párás fátylat bele rajzol a bennem lakó bánat furcsa kriszkraszokat neveket kihűlt levedelett szerelmeket kinnt dideregve múlnak a hónapok
|
anyagát hallom lépteit az eliramlás könyörtelenségének nyikorogva nyitom karjaimat hogy belépj az ablakomon át több arcodból azt vedd fel amelyikben szép vagy és még szebb leszel ha
|
kardigánjuk a málló vakolat omlóházfalakról lecsüngő drótokba kapaszkodnak a közönybe mártott arcokkal együtt lefolynak az ablakok a bérházakról ahogy a percegő idő rágja szét ablakom rámájának pattogzó
|
megmelegszel nálam kabátodat elégetem öleléssel s a tűz emészt fel fortyogó teáskannánk lángrózsája egymásba olvaszt és szürcsöljük maradék éveink édeskeser ízét szanaszét hullva, míg odakint ömlik az eső.
|
