A Háromágu tölgyfa tündére
A pincehelység örök homályában
Görnyedt hátára borul
Hatvan wattnyi dicsfény, glória.
Gyér fény szőtte kardigánt visel
Gizike. Amit mondok, ő érti csak:
„Cudar egy idő van odakinnt”.
Azaz, nyitásnak 2 vodka s mellé
Dukál egy szál cigaretta.
Ahogy mosogatja poharam,
Én őt tündérszépnek látom.
Nevet, ha egy centivel
Poharamba többet löttyint.
„Már megint”, szidom tréfásan
„Gizike, Ön itat engem!”
10 éve már, hogy a rabja lettem..
Rászoktam a vodkára
S kísérőnek Gizike mosolyára,
A Háromágu tölgyfában a helyem.
Ez a tanyám, és benne Ő, Gizike
anyám helyett a mindenem.
Éjszakai garázsjáratokon
Magával cipeli gondom haza,
Mert ő az akinek bánatom elsírom,
Hogy tovább már nem bírom,
A tempót, s az iramot
Miattam nincs záróra
Éjfél előtt, soha.
Csak rám néz, s már tudja
Jöhet még egy feles vodka.
Miattam tart 100-as csomag zsepit.
Karácsony este ölében zokogtam,
könnyem kötényét mosta.
Kinn havas eső hullott,
s már rég üres volt a kocsma,
Mikor fejem koppant a pulton.
Eltűr engem s bódultságom,
Nem vesz tőlem semmit zokon,
Pedig nem vagyok a szeretője,
Nem vagyok barát se rokon,
Csak a legtörzsebb vendége…,
Akit ma is, már ki kellett
Volna rúgjon rég, s
Aki rászokott a vodkára,
S mellé kísérőnek Gizike
Tündéri mosolyára.
