Szakad, osztódik, oszlik
I. Génekek géneke
A gének a legfurcsább urak.
Szemlélik, a fajok hogy hemperegnek!
Míg Eugének, Alfrédek, Idák,
Zsuzsák sírnak nevetnek,
Ők a sejtmagban nyaralnak,telelnek.
Olyan titokzatos parancsokat,
Hordoznak e lánc-nukleotidok!
Ők nem szenvednek, nem esnek át
csalódásokon, s csak a lassú
Változás, ami rájuk hathat,
Évmilliárdok alatt néha-néha
A neutrínók fejbekólintanak
Egy kromoszómát, okozva génhibát
És ebből egy új állat faj fakad.
Ők csak alkotói ennek az oszló foszló
nagy parádénak, mint betűi e versnek,
vagy hangjegyei egy többszólamú dalnak.
Önmagukban semmit sem jelentenek,
Együtt mindazt, amit Életnek hívnak.
A Teremetés hieroglafái, sejtelmes hangzók.
II. Gén ez is
A Gének szakadt rock zenészek,
Csak nimbuszuk sohasem oszlik-foszlik,
Zsuzsika töpörödött néni lesz,
De gén-klónjai már Zsuskában ott
Hintáznak a meggyfaágon, nyáron.
A legönzőbb éned a géned, cirkusz-
turnéra mennek, úgy táncolsz,
Amíg élsz, ahogy ők fütyülnek.
De soha nem a bevételen osztozkodnak,
Ha jól megy a biznisz, klónozódnak.
Kicsit olyanok, mint a showbiznisz,
A rock and roll cirkusz hercegei,
Összeállnak, Oslóba utaznak,
Egyszer Omega, egyszer LGT képében,
Aréna vagyunk, bennünk múlatnak.
Alkotnak egyszer éti csigát,
Majd egymás utánba orángutánba
Alakulnak át, játszanak sirályt
S néha formáznak ökröt, embert,
Oroszt, litvánt, svédet, lengyelt.
Stálinban s Hitlerben patkánygén horda,
Micsoda mocsok volt bennük összehordva!
Csupa osztódott mutáns, szakadt kromoszóma,
Véletlen, hogy agyukban robbant atombomba?
Szóval lényeges mit hordoz a DNS.
Ha gögös vagy mint az ókori Róma,
Annak oka egy felfuvalkodott kromoszóma
Amelyet hordozott egy páncélos kétéltű,
Azóta, hogy felrobbant egy supernova.
Gén ez is, gén az is, de másként kapcsolódva!
III. Lesz-e vén gén a végén?
Diszkópatkány! Lelepleződsz e részben ám!
Benned gén, amely amőbában mutált annak idején.
Valószínűsége kicsi, de mégis van csoda,
Évmilliárdokon áthordozták elődeid,
Csiga anyák, rovar apák, a hegyesorrú cickány.
Ha legordül a függöny a rockandroll show végén,
Mozaikként összeáll a milliónyi Alfréd, Ida Eugén,
Kirajzolják Isten arcát, aki ma még grafittal ír.
Az evolució, a történelem csak velünk tűnő álom,
Locomotion-t táncoló gének bioszféránkon.
Az lesz majd a legnagyobb bumm, a vén-gén parti,
Mi csak szakadunk, osztoszkodunk, semmivé oszlunk,
A géneknek, a nagy túlélőknek, nincs más dolguk,
mint a Fenyőnek és a Dolly Rollnak,
Addig is, szakadni,oszlani, osztódni, kitartani!
