Nem tudtuk lebontani ezt a rohadt szocilazimust
Szorongva léptem a csepeli télben
a vasművék elé érvén ráeszméltem
hogy ez a személytelen porta
mintha az elmúlt bejárata volna.
A kohósalak rég beívódott szagát
a falak még fáradhatatlanul ontották
A járdán a rég elkopott léptek
Csosszanását, mint régen, hallani véltem.
A hajnalba fúrt álmos tekintetek
és a dologba fáradt délutáni közöny,
A műszakváltások ritmikus özöne
A gyártelepen visszaköszön.
A tányérsapkát újra szemembe húzza
Ez a téli csepeli múltidéző szellemtúra,
Visszhangzik léptem a rendszerváltáson túlra.
Pedig a vadkapitalista marok már lenyomta
a munkásöklöt…
Ezernyi ruti-butik, zugiroda cégérét mossa
rozsdássá a klinkertégla tűzfalakon
a lecsorgó túlkínálat-özön.
Átlépek a párosról a pártatlan oldalra
A csendes beletörődés nyitotta
zugügyvédi irodába belépve,
tányérsapkám a leltározott fogasra téve,
Leültem és szembenéztem a múlttal.
Mi a probléma kérdezte és sodort egy Munkást,
A szája szegletébe téve és
csepelművek embklémás öngyújtójával
Vörös szikrát csiholt,
A szájában aznap éppen Munkássztrájk volt,
Mert Lucky strike-ot nam tart ott a bolt.
S füléhez közelebb hajoltam, csípte szemem
A csutkára szívott cigaretta.
S akkor kitört belőlem, a gondolatom
Minta a nagy októberi forradalom
"nem tudtuk lebontani ezt a rohadt szocilazimust"
Ordítottam és a bőrfotelbe hátra rogytam.
Erre vártam, mondta, hogy valaki ezt kimondja
"adjuk meg magunk" mielőtt itt együtt meghalunk,
lesz egy szép napunk, emlékeink
ide a zugiroda elé kirakjuk,
ócskapiacot nyitunk és amit érte kapunk,
a bisztróba térve a zenegépbe dobjuk.
És szólt az induló, a munkásnóta, a csepeli délben
az időt most már csak múlatjuk, beletörődve, hogy
mi nem tudtuk lebontani a szocializmust.
