Fogadalomtalanítás
Az igenük mentén kitartó elszántak serege győz.
A nemük erejében bízok eleve vesztésre ítéltettek.
Hisz tagadásuk megelőzi egy bólintás egy biccentés,
Valamire, ami olyan nyilvánvaló, hogy szinte üvölt.
Valahogy nemtelen, hogy az igenek sohasem engednek erejükből.
Az igazságok állig fel vannak vértezve, mozgó lőrések,
Nem hagynak rést a kétkedés lovas rohamainak.
Csak a tétova szemlélő hiszi, hogy csorbulhat a damaszkuszi penge.
A tétovák, akiknek serege ide oda ingadozik két tábor között.
Fogadkoznak, hogy megtartják szavuk, aztán a tagadás
rohamait láttán el el bizonytalanodnak, ha melléjük állnának,
tán legyőzhetnék az idegesítő tökéletességet, amelyben nincs meghasonlás.
Mert az örök értékek kikezdhetetlenek, makulátlanságuk tündököl,
De nem emberi, ahogy ragyognak és született szentként ragadtatnak Mennybe,
Az ádáz csatazajaból, amikor belüket átjárja a kétely dárdája, új himnusz buggyan elő,
Halálhörgés helyett és szegény tébolyodott nemek csóválják fejüket.
Nem hisszük, hogy ez igaz lehet! Az eskük ellen összeesküsznek.
A tétovákkal az igék ellen zendülők és kérdőjel kartáccsal üzennek:
Nagy irtás a fogadalomtalanítás, újra kell gondolni mindent előlről.
Hova állsz, van választás? Ki él tűr, hisz a lélek csatamező.
