Csúnyán berúgott megint a lóversenylátogató úri közönség

Vesztes és nyertes egyformán izgult,
ahogy porzottak paták tusakodva célszalagért.
Kalapok és sálak közé nyers bíztatás szorult,
S üvöltéssé olvadt, a főszerep itt az izgalomé.

Versenyláz s kaland, látszat szabadsággal fűszerezve,
egy fémnyomó izzadt homlokáról, ahova a munka
revéje rétegezve, mint borús felhők közül a Nap,
előcsillan a derű, ez a derbi nem az a mindennapi verkli.

Papír fecni immáron az álom, a vált gazdagság
nem futott be lóháton, csak egy csüggedt zsoké,
lógó orral és kantárral, marad száraz zsemle
szikkadt szilva lekvárral a kaviáros reggeli.

Hogy rohannak, hogy felmarkolják a zsetont,
Örömükben összetörnének kordont s betont,
Röpködnek kalapok az égnek, nyertek, nyertek!
Egy zsebrecsapott-kezű kullogás int búcsút nektek.

Búvalbélelt ballonkabát vész el a szürkeség mocsarában,
negyvennégyesre kapaszkodó villamosokba impregnált tömegben,
Nincs pénz a zsebben és a szív is üres, mégis van szép ebben,
Mégha az élet néha fránya, kbszott és rühes.

Hátbaveregetések jönnek, na mi van Gyula!
Ma sem nyertél, meghívunk, jer a Bródyba!
Ugyan már, hogy a havi oda, a Lóherére tettél,
de nem volt ma négylevelű az a lusta csoda.

Csúnyán berúgni, mi lehet más hátra?
Feledni a kudarcot, másnaposan felvenni a harcot
a munka frontján, más kitörési pont még mi lehet?
Még egy hét és ki kell bírni, pénz nélkül se Böske se Hédi.