Setét torony

Vasrácsok őrzik a várat-lant

Hol nem simogat sápadt arcot

sem Nap sem gyöngéd kéz.

Páncélos vitéz nem küzd többé

Nincs papíros, melyre könnye hullna,

Kinek írhatna az elárvult lovag?

Setét torony a szerelem,

Pókhálók közt tengetem

szögeletek közé zárt életem.

Nem más, én emeltem e falakat,

Zártam tömlöcöm, magamtól

megfosszalak, s uralmam hallgatag.

A szél nem hozott sóhajt, csak

a némaság sikolyát engedte

beszűrődni a kívülre zárt valóság.

Setét torony a szerelem,

Pókhálók közt tengetem

szögeletek közé zárt életem

Beláttam végre, nem kellek én,

Ne lásson fény, fonjon be repkény,

Nem tündöklök, észre sem vennél.

Menedékem e rideg tömlöc,

Rezervátum, ahol megőrizlek jónak,

Ahol visszhang felel hiába hívó szónak.

Setét torony a szerelem,

Pókhálók közt tengetem

szögeletek közé zárt életem

Nem engedem be a kegyetlen valót!

Makacsul, hangod becézi nevem,

Ha nem is akarod, maradsz velem.

te is, mint én: rab, álmaim foglya vagy,

légy bármily boldog és szabad,

Őrizlek emléknek míg élek és nincs harag.

Setét torony a szerelem,

Pókhálók közt tengetem

szögeletek közé zárt életem

Belenyugvással átitatva szürke vakolat,

Hol örök lakó az elfeledettség.

Elválaszt hétmérföldes csizmájú messzeség.