Feketefehérbe cammogtak
Távolságmérő kereket
A hosszú uton buzgón
maguk után húzva.
Templomok, tábla búza,
Romvárak, tábla kukorica,
Akácerdők, ültetve útjukba,
mentek a tévébe egyfolytába.
Kikapcsolhatatlan kikapcsolodást
jelentve és állandóan ismételve,
reggel és este, szünideji matinéban,
Ipper Pál előtt és után, battyogtak
hol az egyesen, hol a kettesen,
Fáradhatatlanul ötven hertzen,
szellemképesen és szendvicsre éhesen,
forrást kóstolva untattak sokat.
De azért néztem, mert nem volt más,
Szotyiztam, míg ment a gyaloglás,
Másfélmillió lépés? Ha azt mondják annyi
Hiszem, minthogy egyötven a fagyi.
A túra ért véget vagy elmúltak az úton?
Egy idő után feladtam, nem is tudom,
Mikor jött új rendszer, megálltak tán egyszer
Vagy azóta is mennek és mennek és mennek
Kameraman nélkül, ösvényük még nekik kékül,
De már nem győznének száz csatornát bejárni,
A túlkínálaton áttrappolva, botjukat egy pizzába fúrva,
A képernyőn át grabancánál fogva megregulázni
A lusta magyarját nem jelentene közönség sikert.
Inkább elfeledve nézik a hortobágyi sziket
Bolyongásukkal már nem zargatnak minket,
Harc ez szélmalom, dac van benne, de semmi
Ingerözön, élmény, izgalom.
