Ködben

Puha csend ölel,

Hangtalan eltűnés,

Gomoly-szorítás,

mely oly tágas,

mint semmi más.

Mily puha álom,

ha a semmit látom,

elmosódott élek,

sűrű, vizskóz lélek,

tapintani lehetetlen,

Mint egy nagy lehelletben,

eltűnik minden részlet,

kisimul görcs, ragya,

mily boldog az a látvány,

amelyben nincs differencia,

se szép, se csúf, csak lét-

esszencia, melyben mindegy

a láb merre lép, a szem merre néz,

otthon vagyok a ködben, a csendben