Ez a megtört város, milyen szép!

Kattintja a gépét egy japán,

Túrista,kinek még nincsenek ráncok,

Nem ülnek gondterhek az arcán.

Messziről jött, leple a távol,

Bármikor gépre ülhet és száll,

Száll, száll, haza száll, ha

megunja a látványt szálloda ablakából.

Elég itt három nap, vagy tán négy,

Még a végén összeszed valami leprát,

Kendőt köt orra elé,

Csikszeme résén épphogy kilát.

Idegenül fest, dehát az is, idegen,

Néhány órát eltölt a Gellért hegyen,

De nem ül le sehova,minden pad ragad,

Bortól vagy húgytól, döntsd el magad.

"Hjaj ezek a magyarok milyen mogorvák,

A limonádé számlát mindig megtoldják

néhány nullával, de bírom még szuflával,

Van jen bőven a bőröm alatt, meg egy hólyag,

Dudor, tályog szájam szélén talán attól

A tegnapi hamburgertől, amitől fosok,

S beletört a fogam a tegnapi menübe,

Valutámért megszánnak a fogorvosok.

Buszra szálltam, s átszálltak rám a tetvek,

Ők legalább ragaszkodók és szeretnek,

Ááá, levszem számról, minek már ez a kendő

Túrista voltam, de elnyelt e fertő."

S tapogatja zsebét, megvan-e még a helyjegy,

Hazafelé, s döbbenten néz, jóságos ég!

Nincs meg! se jenem, se jegyem, se fogam, se ép részem,

Pesti lettem egészen.

Lemegy a kövek közé nézi a Dunát,

S a vízbe hajítja  a Nikon masinát

Mellé ül egy hajléktalan, látja, nagyon levert,

Bíztatja, pajtás, nesze, egy korty kevert.