Egy pesti Moszkvában
Kicsiny viskókká sorvad Budapest!
Tíz sávos bulvár tiporta lelkemnek ez falu!
Alacsony házak, felettük könnyen átlépek
Amiről mesélni fogok, ne hidd, hogy kamu.
Az a város elnyel, a látványa beszippant,
Beőről az őrült forgatag, s ha megállsz,
bámészkodásodra egy felhőkarcoló szakad,
Fegyvert szegez „imeni Lenina” gigász.
Ostobaság hinni, hogy ott valaki vagy,
Nini uniós állampolgár, vagy mi a fene...
Az a város egyre nő, olyan k. nagy,
Amennyire apró csak te lehetsz benne.
Ne Törekedj, csak tülekedj! tovaris Senkiszkij,
Csak annyira kellesz, amennyire kapóra jössz.
Ha egy proszpekt túloldalára át kell kelni,
Nem fogsz odainteni, hogy kösz.
Ha túl akarsz élni, jobb, ha futsz,
A legtutibb, ha aluljárókban lapulsz,
Menedéked a zegzugos metropolitan
Ott bolyonghatsz ide oda holtodiglan.
Kusza zavartság, eklektikus mámor,
Moszkvát bevenni, vagy elég bátor?
Mit is kezdesz száz rádzúdúló emelettel?
Jobb, ha megbékélsz a döbbenettel.
Azóta Pesten viccnek tűnik a kőrúti dugó,
Kósza szállingózás a délutáni forgatag,
Immár moszkovita lett a pesti,
Ez itt Liliput, hol csak a pofám nagy.
