Vénasszonyok tele

Kiült rozoga padjára az özvegy

sápadt magányát melengesse szeptemberi nap,

rakott szoknyájának redőiben gyász feketéllik,

S ősz kontyára sárgulő levelek hullanak.

Így maradt mozdulatlan, míg teltek a napok,

Dér csípte orrát, szemüregéből ürge néz elő,

Valahogy így maradt, vállán lepergő vályog,

Eső áztatja mosását, szélben ajtónyikorog.

Amúgy jól fest és ez a lényeg, e táj

Olyan mint egy képeslap, nem hiányzik

más csak a bélyeg, csinálok egy fotót (helyett képet)

klassz vidék, adjad a gépet.

Kellemes az idei vénasszonyok tele,

Bár már kukacokkal van teste tele,

Nem felejtették ott, mert nincs is senkie,

A temetőbe minek kimennie.