Rácsodálkozás

Néha úgy érzem egy rácsot markolok,

Makacsságom hideg idom vasát,

bezárva egy tömlöcbe, ami az igazam,

vétkem az, rácson át csodálkozok.

Nehéz elviselni más győzelmét

ha szellemi fölény magasodik föléd,

ha egy lépéssel megelőz a másik,

a vélt igaz is börtönöddé válik.

Saját sorsuk erőltettek elődeink ránk,

Mintha evidens lenne,

hogy kiteljesedésük a gumírozott cellánk,

ahonnan rácson át csodálkozunk.

ahol a bennünk ragadt mondandó

nem zavarja más gondolatát,

aki éppen magával van elfoglalva,

és az igazságát hajtogatja.

Az ember fogoly, ha nem tud elengedni,

Ha a tévedés belátására képtelen,

Ha nem tudja elviselni, hogy az ötlet,

lehet, hogy más fejében terem.

És kinek van igaza? ki kívül és belül?

Markoljuk és rázzuk ugyanazt a vasat,

Szajkózva a másikat kiúttalan, mint légy,

A dicsfény felé ezerszer üvegnek mégy.