Danuvia a konyhában

A konyhakredenc mellett

állt a benzinszagú kedvenc,

nem éppen oda illő helyen

de a gépnek bármit lehetett.

Blokkján a berúgókar csábított,

Márton utca, Imre lakott ott,

meg néhány jött ment, költözött oda,

no és persze a horpadt tankú Danuvia.

Műtve volt szegény, kidobta a kettest,

Imre a nagyszobában villával

hajtotta végre a nehéz műtétet,

Egy rúgó elveszett, nem baj, minek.

Így is fel lehetett pattani rá,

tekergetni a kormányt és a gázt,

Én is kipróbáltam, nagyon tetszett,

És Imre éppen akkor a boltba lement.

Gondoltam, most, vagy soha,

Olyan ez mint az orosz rulett,

Kizárt, hogy beinduljon a masina,

Azért adtam neki egy esélyt...

és kinyitottam a benzincsapot

és az az őrjítő illatt elvette az eszemet,

rúgtam rajta egyet, meg még egyet

és akkor, böff, a vas bepöccent.

Több ezres fordulaton üvöltött a motor,

Mint aki éppen ezeréves álmából ébred,

és dőlt a kékes füst, de nem a legjobbkor,

mert Imre éppen akkor hazatévedt.

Kékes füst kúszott le a bérház udvarára,

Míg megszeppenve néztem a ház urára,

s a motor közben utolsókat böffent,

édes volt a füst íze és még édesebb a csend.

„Marha, ha nem áll le, a gyertyakupakot vedd le”

Szólt, hát ez pont nem jutott eszembe,

Aztán szótlan, a konyhában tüdőztük az illatot,

Mi, kiket a kétütemű füstje, megcsapott.