Póz

A Bádogember nyikorogva ébred,

Üzemmódját kapcsolja az élet,

Automatikus minden mozdulata,

Integrált áramkör lett szíve, agya.

Húsvér volt, mégis géppé tették,

Nyomasztó gondok péppé verték,

formába öntötték, átgyúrták,

Kiszámítható lett, mert tudták:

Biztos profitot csak úgy termel,

Ha távirányíthatós átlagember,

S a Póz, melybe belemerevedett,

Csodák csodája, elég jól sikeredett.

Mintha élne, érezne, lélegezne,

Pedig eleme egy kimerült eszme,

Teljesült vágya, hogy tárggyá válva,

Hasonlítson kicsit múlhatatlanságára.

Van akiből szalmabábut gereblyélt az élet,

Azt akarta, könnyen illó legyen,

Súlytalan lebegő s végül így lett,

Amit gondolsz, azzá válsz, de tényleg.

Ha csúfnak, torznak tartod magad,

Madárijesztővé toldoz e gondolat,

S ha betojsz saját árnyékodtól,

Gyáva oroszlán bőg elő az idomárból.

Szép kis szőttes, szarmadzagok!

S a falvédőről ránk ki vigyorog?

Egy ostoba félrecsinált nézet,

determinált vagy, ez csak képzet.