I.
Hurrikánok söprik el életünk düledező bádogvárosait
Elnézést kérek, de megint csúnya vers jön.
Bomló tetemként cipeljük magunk gyártotta aggódásunk, de hová?
Bocsánat, csúnya verset írtam.
Tejfehér az ajkunk, s ahogy vacogunk, úgy rázkódnak a falak.
Pardon, ha soraimmal pillanatnyi kellemetlenséget okozok.
Ránk zuhant a mennybolt: elmarad az ígéret, ennyi volt.
Megkövetem akik megköveznek, igazuk van.
Rácsapjuk a kukafedelet ostoba tékozlásunk üszkös maradványaira,
…………………………………………………………….-ba, -be, -ra
Nem jut eszembe több, elakadtam.
II.
- Bocsánat, ha megzavarom, de sorai meghatottak. Volna egy zsebkendője?
- Van, de taknyos, mi másra számított egy ilyen versben?
- Próbálni kell, higgye el és menni fog a folytatás.
- Az lehet, de hogyan lépett életembe zárt ablakokon át? Amikor itt minden kizárt és légkondícionált?
- Hogyan is magyarázhatnám meg a magyarázhatatlant? Nem vagyok finnyás, tudom, mi az a szenny, az alant,
- Hey Lou, gyere, kapjuk meg, lökjük tovább gondolatait!
- Okay Allen, te a rímeit én meg a metonímiákat…
- Egy pillanat, honnan jöttek, kik maguk?
- Engedje meg: Allen és Lou, a túlpartról, akik néha hívatlanul is, az Ön fejében járunk. Versszolgálat, eltévedt mívelőknek, vers bíbelőknek.
Mottónk: akik magukba zakkantak, segít a sokéves tapasztalat. Mélyről jövünk, sok mindenen keresztül mentünk, romlásban, züllésben fekete az övünk, segíthetünk?
Na, vágjon bele és velünk menni fog, come on, rajta!
III.
Hurrikánok söprik el életünk düledező bádogvárosait
Póznákba kapaszkodunk és gyökerestül tépjük ki a valót.
Bomló tetemként cipeljük magunk gyártotta aggódásunk, de hová?
Feláldozunk szentet, felkentet, messiást és megvetünk prófétáló zsidót.
Tejfehér az ajkunk, s ahogy vacogunk, úgy rázkódnak a falak.
És köpünk egy utolsó köpetet, ezt neked Írás, és a sírás marad.
Ránk zuhan a mennybolt elmarad az ígéret, ennyi volt.
Igen megkövült a manna, oly régen lett félre rakva, most fejbekúr.
Csapjuk a kukafedelet ostoba tékozlásunk üszkös maradványaira,
Ha te Káin én Ábel, ki bújik kiben el, ez az egyetlen adottságunk…
IV.
- Okay, Lou elengedheted, beindult!
- Egyszerre, óvatosan Allen, nehogy rámejtsd ezt a szart.
- One, two three, és…nincs mit itt keresni.
- Ebből már dől a vers, de nézd az ott Lepsényben elakadt.
- Valahonnan Cinkota felől is jeleznek verslerobbanást.
- Ez a Hungary kész katartikus katasztrófa övezet, rímzengés, versindulás, itt minden tele van ilyen Kanda Lolós hülyékkel?
- Nem de állandóan verselnek, már háromszáz felett járnak…
- Aha, azért tűnnek ilyen soknak.
- Együtt már elérték az ezret…
- Ezek?!
- Lou, az egyik téged magyarít, én meg jártam Tihanyban, pedig azt se tudom hol van.
- Ráadásul, megírták egy versem, ami a sírban bennem ragadt.
- Vazzeg, azaz fucking, ezek hibbantabbak, mint mi!
- Le vagyunk maradva Allen, a mennyiségre mennek!
- Tolják, minden héten fejenkén hármat, miért vagy sápadt, ezt kapd ki, te rockandroll állat!
- Három poéta és ezer verszerű portéka, kész kartotéka
Kell ezekhez, mi meg itt verjük nyálunk, de mire?
- Na menjünk Lou, nem kellünk mi ide.
- Húzzunk Allen, öreg hipster, egyívásuak velünk ezek, hidd el.
V.
Allen és Lou el
Maradtam itt e verssel
Magyar földön
Elhonosodva,
El és megvilágosodva,
Szarom el a verseket sorra.
És nyomukba járok, de nem érek soha.
