Véget ért a suta, erőltetett jelenet,

Nem kell tovább színlelni jókedvet.

Bohóc a falon, ócska komikus,

Dolgaiban kissé nárcisztikus.

Ormótlan cipőjét lerúgja,

A sarokba vágva krumpli orra,

Nagy attrakció: bohóc a falon,

Mind egy kaptafára készül, ócska sablon.

Rötyögtetni próbált, grimaszt vágott,

Feledtetni próbált, s inkább ártott.

Nem csapta össze mancsát a  publikum,

Pedig a siker, ez számára az ópium.

Kész, ennyire képes, itt a falon szembe,

Nem éppen ő a közönség kegyeltje

Minek rá smink, hisz bolond eleve

A magáénál, nem lesz különb szerepe.

Bohóc a falon, pepita zakó a fogason

A nagy csindaratta helyett szánalom.

Legalább egyetlen néző nevetett volna,

Ki bánatos szívének választottja.

Körötte a világ néha a feje tetején,

Zűrzavar a porondon, sokszor nején

Megütközés jelei mutatkoznak,

Miért mondott igent ilyen bohócnak?

„Rajta, valami eredetibb mutatványt,

Világraszóló attrakciót, trapézt, állványt,

Légieset, amivel kérkedni is lehet,

Show-t, ezen otrombaság helyett.”

Kiégett bohóc, szürke, gyűrött, tré

Falon szembe ez a pillanat portré

Lelke mihaszna pompom kacat,

Senki sincs ki rajt’ szívből kacag.

Nincs vastaps, sírás a jutalom,

Hiába az iparkodás, „sajnálom,

De nevetés helyett, kitör a frász,

Produkciót vágytam, mitagadás.”

Keress, nála találsz jobbat, szebbet.

S hirtelen önmagán egy nagyot nevet,

Fintorogva így nézem tükörképemet.

Ha bohóc vagy te is, fogadd részvétemet.