Ezer arcból, a villamosokból

Zörög, csörömpöl elő a város

Lucsokban tocsog ki vár most,

Zajló jégtáblák homlokomon.

Kuncsorgók sora velem ér véget

Mikor adod  magad, kértem eleget

A felszínről lepattogzott a zománc

Túl soká tart ez a mennyasszony tánc.

Kezemben kókadt  virág

Pedig tavaszt liheg a világ

Mint egy tetemen, átlépnek felettem,

Gleccser sírt ás a fagy nekem.

Meddig várjak fagyva a búba,

Mint kapcás baka a világháborúba?

Egyre gyűlik arcomon a ránc

Túl soká tart ez a mennyasszony tánc.

Mert örök a tél, főleg itt belül

Az Antarktisz szívtájékom körül

S ha mosolyod  lenne télikabát,

töppedő deres hóember olvadna rád.

Inkább kövé  leszek de fel nem adom

Jeges lelkem ablakára neved kaparom

Kissé egyoldalú ez a nász,

Túl soká tart ez a mennyasszony tánc.

Megtanultam szánalmassá válni

Szótlan, dermedten állni, várni és várni

Sűvít számból az az undok  tél

lehelletem hóvihar, kavargó szél.

Túl sok körötted a vej, a jófej, a vőféj

S a férj, ki helyet csinált, hogy szívébe elférj?

Hej, kivárom azt, amíg mással hálsz,

Eb sorsomon szerelem a lánc.