Ezer arcból, a villamosokból
Zörög, csörömpöl elő a város
Lucsokban tocsog ki vár most,
Zajló jégtáblák homlokomon.
Kuncsorgók sora velem ér véget
Mikor adod magad, kértem eleget
A felszínről lepattogzott a zománc
Túl soká tart ez a mennyasszony tánc.
Kezemben kókadt virág
Pedig tavaszt liheg a világ
Mint egy tetemen, átlépnek felettem,
Gleccser sírt ás a fagy nekem.
Meddig várjak fagyva a búba,
Mint kapcás baka a világháborúba?
Egyre gyűlik arcomon a ránc
Túl soká tart ez a mennyasszony tánc.
Mert örök a tél, főleg itt belül
Az Antarktisz szívtájékom körül
S ha mosolyod lenne télikabát,
töppedő deres hóember olvadna rád.
Inkább kövé leszek de fel nem adom
Jeges lelkem ablakára neved kaparom
Kissé egyoldalú ez a nász,
Túl soká tart ez a mennyasszony tánc.
Megtanultam szánalmassá válni
Szótlan, dermedten állni, várni és várni
Sűvít számból az az undok tél
lehelletem hóvihar, kavargó szél.
Túl sok körötted a vej, a jófej, a vőféj
S a férj, ki helyet csinált, hogy szívébe elférj?
Hej, kivárom azt, amíg mással hálsz,
Eb sorsomon szerelem a lánc.