Karantén rezervátum
A láthatatlan ellenség megszabta azt a terepet ahol boldogulhatsz.
ha nagyfőnök volnál itt szerintem akkor is kókadt lenne tollad.
Harci táncod járhatod kedvedre, csak vigyázz, meglegyen a másfél méter,
Kuckuruc a legvadabb csatakiáltás, kesztyűben skalpolj, légy éber!
Egy nagy nagy törzsként renttegünk, csak a bacik, Jóisten nincs velünk,
Nem mintha visszasírnánk a tízparancsolatot, én is inkább afterpartyt akarok.
Úgy élni, mint régen, szabadon, mint prérin a bölények,
Bulizni északon, délen, keleten s nyugaton és ne legyenek korlátozó intézkedések.
Úgy, mint őseink, a maszknélküliek Hedonra felesküdt élvhajhász népe,
Oh, hová tűnt pincérnő csöcs markolászó bódult éjszakák halovány emléke!
Ülünk, magunkba rozzantan, kiki egy egy sámlin esetleg hokedlin,
Míg egy palackjából kiszabadított rossz szellem járőrözik odakint.
nem lesz vége ennek soha, de ha vége lesz az a még rossszabb kezdet,
Ülő Bika hallgatóira szitkokat szórt, mikor roadshowján indián nyelven énekelt.
El voltak varászolva tőle, nicsak, egy igazi indián,
Hát ahogy e verset írom, olyat gondolok, ami nyomdafestéket sem tűr, talán.
E karantén rezervátum közepén lelkem helyén hullámzik holt tenger,
Nem emlékszem már mi voltam, isten, állat, vagy egyszerűen ember?
