Kész sémák kertjében
Részed, hogy merészeld,
Gerezded, hogy eresszed.
Nem a tiéd az idő.
Rettegek, ahogy nőkre rakódnak rétegek,
Kencék, hogy fedjék az éveket, pedig
a ránc írás, az utolsó, mely hiteles
és szerethető, mert sebezhetőségen
több seb nem ejthető, és múlni kell,
még mindig jobb, mint oktalan maradni,
és arra emlékeztetni, amilyenek nem leszünk
soha többé.
Virágozz, érj és hullj
Kész sémák kertjébe ültetve,
Mint ifjonti magonc, légy virgonc,
Teljesedj, betöltve hivatást,
valóra váltva álmokat és átélve
hogy van értelme a változásnak.
Különben rideg kövek lennénk,
vakolt sírok, így meg rmúlandóságunkban
szívesen látott vándorok, betoppanva egy kis időre,
Kész sémák kertjében sátorozva,
Aztán búcsút intve, remegve, elráncosodva,
Mint hulló, pedrett szélű színes őszi falevelek.
