Probléma centrikus
A végzet les arra, aki lát megoldás egy feladatra.
Aki beleveti magát, elméjét nem kímélve,
Nem éli meg, nem élheti a végét élve.
Mert a probléma ő maga, az, hogy akar.
Sok dékán kéz kobakot vakar.
Ráncosodik gyérülő prof homlok,
Nyugi helyett mindig ezek a gondok.
Annyi itt eltöltött év után!
Miért hogy megint küzdenem muszáj?
Még, hogy többre képes!
S kiderül, hogy az eddigi kétes
hozadékú elgondolások egyike sem túl menő,
Mind csak látszat megoldásnak tekinthető,
Melyet könnyedén elsöpörhetnek az érvek,
Akadéskodók miatt remegenek akadémikusi térdek,
S inognak a karzatok a tanszékek, egyre és egyre,
Komor fellegek borulnak füstüvegekre,
Már megint beférközött közénk egy mitugrálsz,
egy ilyen nagyokos, tudod, akit te is úgy utálsz.
Az a fajta, aki tesz a rangra
jelszava, hogy nincs akadály:
Józan érvek mentén haladva át kell hágni
minden kikezdhetetlen szabályt.
Mert nincs nagyobb intellektuális kihívás,
Mint elnémítani azt, akinek igaza van,
Főleg, ha ez belátható és ismert.
De hordoz e világ hátán még....
Regimentnyi, kicsinyes, törtető hitlert.
Van elég tartalék, hogy azt mondják kuss!
Inkább, mint az a gyötrő érvelés, intellektus.
Pofa be! Vagy kell egy díszdoktori?
Probléma centrikusnak ez a rendszer pokoli.
